2013. május 31., péntek

A K. V. Társulat 2013-as EMMI működési pályázati anyaga


















A K.V. Társulat szakmai beszámolója 2012-ről


A K.V. Társulat 2007 óta működik folyamatosan, ketten alapítottuk és vezetjük; Száger Zsuzsanna és Urbanovits Krisztina. Színésznőként hosszú éveken át dolgoztunk a kaposvári Csiky Gergely színházban, ott fogalmazódott meg bennünk egy önálló társulat létrehozásának a terve. A K. V. Társulat mára állandó társulat, amely a társulat vezetői által kialakított, hosszú távú művészeti program alapján működik.
Tagjaink folyamatosan vesznek részt az előadásokban, emellett meghívott vendégekkel is dolgozunk.
Az alakulás óta eltelt időszakban tudatosan építettük a társulat arculatát, az egyes évadok megtervezésekor fontos szempont, hogy minél inkább érvényre jusson a sajátos, csak ránk jellemző profil és művészi formanyelv. A K. V. Társulat arculatát a női látás és gondolkodásmód határozza meg; a nőket érintő problémák színrevitele, női tabu témák feltárása témaválasztásainkban és előadásainkban is kulcsszerepet kap.
A társulat fontos törekvése, hogy kortárs problémákról beszéljünk kortárs szövegeken keresztül. Eddig bemutatott darabjaink – a 2011-es Gardénia c. drámát kivéve - vagy általunk írt, vagy felkért írók közreműködésével létrejött, kortárs, magyar művek voltak. Bemutatóink ősbemutatók.
Az egyes évadok koncepcióját szisztematikus építkezés alakítja ki; a programok egymásra épülnek, kapcsolódnak egymáshoz, folytonosságot biztosítanak. Társulatunk saját adminisztrációt és menedzsmentet működtet.
Repertoárunkat sokszínűség jellemzi. Előadásaink széles közönségrétegeket szólítanak meg; a gyerek korosztálytól kezdve, tizenéveseken át egészen a felnőttekig.
Színházi bemutatóink mellett Színházi Nevelési Program; melynek része Ifjúsági és Gyerek program, illetve workshopok és tréningek alkották a 2012-es év gerincét. Az egyes évadok programjai egymásra épülnek, kapcsolódnak egymáshoz, folytonosságot biztosítanak.Évente legalább egy, bizonyos évadokban két új bemutatót tartunk.
2012-ben az összes előadások száma: 51.
Ebből vidéken tartott előadások száma: 11.
Ebből külföldön tartott előadások száma: 4.
2012-es nézőszám: 2368

A 2012-es év bemutatása művészeti szempontok alapján:

Új bemutató:
A Bagoly (családi tébolyda egy felvonásban)

2012 új bemutatója kortárs, magyar darab; Tamási Zoltán A Bagoly c. művét állítottuk színpadra, melyet a K.V. társulat felkérésére, a társulat számára írt. Bemutató: 2012 november 29. Helyszín: Fogasház.
Az előadás a társulat fő törekvését tükrözi: kortárs hangon megszólaltatni kortárs, aktuális problémákat. A téma: a családon belüli lelki erőszak bemutatása.
Családon belüli erőszak alatt tettleges bántalmazást értünk, amit a törvény szigorúan büntet. De a törődés, az odafigyelés teljes hiánya, illetve a lelki terror ellen, ami mindennél veszedelmesebben teszi frusztrálttá, szorongóvá, vagy éppen erőszakossá gyermekeinket, semmi sem véd.
Ez a darab egy tizenhat éves kamaszról szól, aki felnőtté válásának fordulópontjára, valójában tehetetlen testi, lelki roncsként érkezik. Nem tudja mi történt, mi történik vele, így továbbra is szüleitől várja azt az odafigyelést, azt a megerősítést, amit sohasem kapott, és továbbra sem kap meg.
Szülei középosztálybeli értelmiségi házaspár. Saját mindennapi küzdelmeik okozta feszültség teszi őket éppen saját gyerekükkel szemben türelmetlenné és erőszakossá. Észre sem veszik, hogy hármójuk élete csupa veszekedés, hogy életük már nem élet, hanem maga a pokol.
A Bagoly c. színdarabban az író bátran és éleslátóan boncolgatja a témát, alámos minden romantikus elképzelést a családról. Mégis, az egész darabot sajátos, metszően ironikus humor ugyanakkor mélyről fakadó szeretet hatja át. Ahogy az alcím is jelzi – családi tébolyda egy felvonásban – a Bagoly az abszurd dráma eszköz és kelléktárát használja fel arra, hogy látleletet adjon egy mai, „tipikus” családmodellről. A kórkép egyszerre riasztó és mulattató; ez a kettőség jellemzi az egész darabot. És ennek szellemében jön létre az előadás is, ahol a drámai helyzeteket ellenpontozó groteszk humorral mesélünk arról, milyen nagy kihívás a családban mindannyiunknak a serdülőkor.
Szereplők: Keresztény Tamás, Száger Zsuzsa, Tamási Zoltán, Bánovics Vivianne, Urbanovits Krisztina
Író- rendező: Tamási Zoltán Díszlet-jelmez: Tamási Zoltán
Zeneszerző:Monori András
Az előadások után  közönségtalálkozókat tatottunk; 2012 december 13-án a Kritikus Céh által szervezett Kritikus Óra (K. O.) keretében beszélgettünk a darab által felvetett problémákról. A találkozót Csáki Judit moderálta. A 2013 február 20-i előadásra meghívtuk a Rákospalotai Javítóintézet és Speciális Gyermekotthon tanulóit, akik utána feldolgozó beszélgetésen vettek részt. Az otthon lakói személyes élményeiket és tapasztalataikat vetették egybe az előadásban látottakkal.
A bemutató óta elért előadásszám: 8.

A társulat társadalmi szerepvállalása 2012-ben - Színházi nevelési program – Ifjúsági és Gyerek Program. Program hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő csoportoknak.

A K. V. Társulat működésében meghatározó szerepet tölt be a színház-pedagógia. Komplex színházi nevelési programot dolgoztunk ki, amely korosztály szerint két nagy csoportot céloz meg; Fellebbezés c. előadásunk köré épült az ifjúsági program, amely középiskolás diákoknak szól. A programba folyamatosan vonunk be új bemutatókat.
Gyerekprogramunk, mely óvodásoknak (5 éves kortól) és alsó tagozatos általános iskolásoknak (10 éves korig) szól, Kitin Klán c. környezetvédelmi, interaktív meseelőadásunk és a hozzá kapcsolódó drámafoglalkozások köré épül.
Színházi nevelési programunk társadalmilag elzárt, hátrányos helyzetű csoportokhoz, illetve fogyatékkal élőkhöz is eljut. A csoportok sajátos igényeit figyelembe véve hozunk létre számukra célzott, speciális projekteket. Előadásainknak pedig elkészítjük a speciális igényekhez adaptált változatát. Színházi nevelési programunkat számos önkéntes - drámapedagógus, fejlesztő pedagógus, programszervező – bevonásával valósítjuk meg.

Ifjúsági program
A program 3 lépcsős rendszerben vonja be a diákokat a színházcsinálás folyamatába; része maga az előadás illetve az azt előkészítő és feldolgozó foglakozások.
2012-ben már 2 előadást ( Fellebbezés, Gardénia,) és a hozzájuk kapcsolódó drámafoglalkozásokat juttattunk el fővárosi és vidéki középiskolákba.
A korábbi partnerintézmények - székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium, győri Krúdy Gyula Gimnázium, Vakok iskolája, Zöld Kakas Líceum, Vörösmarty Gimnázium, Trefort Ágoston Gimnázium, Petrik Lajos Vegyipari Szakközépiskola, Egressy Gábor Szakközépiskola, Ady Endre Gimnázium - mellett 6 új intézményt vontunk be a programba: zánkai Egry József Szakközépiskola, szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium, Katona József Szakközépiskola, Verebély László Szakközépiskola, Madách Gimnázium, Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola.
2012-ben összesen: 13 középiskolába vittük el ifjúsági előadásainkat. Ifjúsági programunk fontos eredménye, hogy minden intézmény, ahol eddig jártunk folytatni a kívánja a velünk való közös munkát.
A Zöld Kakas Líceumban és a Vörösmarty Gimnáziumban hosszú távú együttműködés keretében 2017-ig tartunk rendszeresen drámafoglalkozásokat.
A programot erősíti, hogy a FÜGE - Polgár Alapítvány tantermi projektjének nyerteseként Fellebbezés c. előadásunkat 2012-ben is 10 alkalommal adhattuk elő vidéki és fővárosi középiskolákban.
Az ifjúsági program kiemelt feladata a beilleszkedési és magatartási problémákkal küzdő diákok (Zöld Kakas Líceum) szociális kompetenciáinak, kooperativitásának és kommunikációs készségeinek fejlesztése, illetve a fogyatékkal élő fiatalok ( Vakok Iskolája ) társadalmi integrációjának támogatása és segítése.

Gyerekprogram
A 2012-ben a programot – a Kitin Klán c. meseelőadást és a hozzá kapcsolódó drámafoglalkozásokat - 4 intézménybe; Fővárosi Önkormányzat Óvodájába, Nagyalásony és térségének iskolájába és 2 óvodájába vittük el.
A színházi nevelési program eljuttatása Nagyalásony társadalmilag elzárt, és hátrányos helyzetű térségébe hiánypótló. A nagyalásonyi térség intézményeivel hosszú távú együttműködést alakítottunk ki, melynek keretében 2017-ig minden félévben drámafoglalkozásokat tartunk az iskolákban és óvodákban. A színházi nevelés folyamatosan biztosítja az óvodás és iskolás gyermekek művészeti-, anyanyelvi-, szociális kompetenciájának fejlesztését, mely a mélyszegénységben, és ingerszegény környezetben élő gyermekek esetében kiemelten fontos feladat.
A gyerekprogram kiemelt részei a speciálisan fogyatékkal élő gyerekek számára kidolgozott drámafoglalkozások a Vakok Iskolájában, ahol a 2012-es évben havi rendszerességgel tartottunk foglakozásokat az alsó tagozat 3. és 4. osztályos diákjainak és a szakiskolásoknak.
A drámafoglalkozások hely specifikusan, pedagógusok, drámapedagógusok illetve fejlesztő pedagógusok bevonásával történnek.
A színházi nevelési program iskolai előadásai nem képeznek bevételt.
(Az iskoláktól és óvodáktól együttműködési nyilatkozatokat és beszámolókat mellékelünk.)

Színházi nevelési program iskolai előadásainak előadásszáma 2012-ben: 27.

Színházi nevelési program drámafoglalkozásainak száma 2012-ben: 73.

2012-es év repertoárja:
A 2012-es repertoár továbbra is sokszínű és széles közönségréteget szólít meg.
A korábbi bemutatók közül továbbra is repertoáron maradt a Kitin Klán című interaktív, környezetvédelemi mesejáték, Fellebbezés c., szülők és lázadó kamaszok viszonyával foglalkozó, ifjúsági darabunk és Gardénia c., a női alkoholizmus és anya-lány viszony kérdését feldolgozó előadásunk, melyet havi rendszerességgel játszottunk a Thália Színház Új Stúdiójában és vendégjátékként a győri Vaskakas Bábszínházban.
Performanszsorozatunk részeként pedig továbbra is játsszuk és a Gombagyökér c. háztartási bábjátékot.
Új bemutatóinkkal – Bagoly - együtt tehát 5 különböző produkció szerepelt az év műsorrendjében.

Meghívások, vendégjátékok, külföldi turnék:
A 2012-es év egyik legfontosabb kezdeményezése egy hosszútávú kapcsolatrendszer kiépítése a határon túli magyar térségek kulturális intézményeivel, színházaival. Ennek első lépéseként Gardénia c. előadásunk 3 napos erdélyi turnén vett részt 2012 október 28 és 30 között. A tordai Ratiu Centrum a Demokráciért - Centrul Ratiu pentru Democratie (CRD) meghívásának eleget téve 4 alkalommal mutattuk be Gardéniát Erdélyben. Tordán, a Ratiu Centrum székháza adott helyszínt az előadásoknak. Kolozsváron pedig az Ecsetgyár (Fabrica de Pensule) Független Kulturális Központban működő Sala Mica-ban, az első kolozsvári független színházban volt látható a Gardénia. A tordai elődások után közönségtalálkozó keretében folytattunk beszélgetést a helyi magyar közösség tagjaival.
Az erdélyi turné egy hosszútávú kapcsolatépítés első állomása, folyamatosan szeretnénk kiépíteni és erősíteni a külföldi partnerintézményekkel és határon túli magyar térségek intézményeivel való kulturális együttműködést.
Gardénia c. előadásunk emellett meghívást kapott a győri Vaskakas Bábszínházba ahol az együttműködés folytatásaként 2013-ban is játsszuk az előadást.
A Gardénia ugyancsak meghívást kapott a 2012-es POSZT OFF programba.

Szakmai aktivitás:  workshopok –tréningek, utánpótlás nevelés, dokumentáció, szakmai szervezetek

2012 májusában 10 napos workshopot tartottunk a KINO-ban Tamási Zoltán vezetésével, amellyel a Bagoly c. új bemutatóra készültünk.
2012 novemberétől indultak a 12 hét c. új ifjúsági bemutató előkészítő munkálatai, melyek keretében műhelymunka kezdődött a Nemes Nagy Ágnes Szakközépiskola diákjaival, Naszlady Éva vezetésével.
2012 júniusában a Kossuth Klubban sajtótájékoztatót tartottunk, ahol a színházi nevelési program idei eredményeit mutattuk be.
Társulatunk tagjai folyamatosan keresik a szakmai továbbképzés lehetőségeit; társulatunk egyik vezetője jelentkezett, majd 2013 március 1 és 10 között részt vett a Grundtvig program keretében Ljubjanában megrendezendő Herstory of a bra and a knife c. nemzetközi workshopon. A kurzus témája: erőszak áldozatául esett női sorsok bemutatása.
Társulatunk számára meghatározó a szakmai tudás átadása, az utánpótlás nevelés, tehetséggondozás kérdése. A színházi nevelési programunk keretében a Vörösmarty Gimnáziumban tanulóinak színész-képzésében veszünk részt; színészmesterség-órákon előre kidolgozott tanmenet alapján adjuk át szakmai tapasztalatainkat a diákoknak.
Társulatunk nagy gondot fordít tevékenységének dokumentációjára: 2012-ben a társulat eddigi munkájáról új, bővített prospektust, gyerek nézőinknek pedig Kitin Klán mesefüzetet készítettünk. Előadásainkat reklámozó spotokat, plakátokat, fotókat készítünk, szóróanyagokat nyomtatunk, illetve archiváltuk az előadásokat. Honlapunk, http://kavetarsulat.blogspot.com, amely 2009 óta folyamatosan működik naprakész információkat nyújt a társulat szakmai programjairól, eseményeiről és a nyilvánosság számára hozzáférhetően dokumentálja a társulat tevékenységét.
A K. V. Társulat ugyancsak aktívan van jelen a facebookon, programjainkról a közösségi oldalon is hírt adunk. Előadásaink ajánlói You tubon is elérhetőek.
Előadásainkról a legfontosabb nyomtatott és online felületeken jelennek meg kritikák.
Előadásaink után rendszeres tartunk közönségtalálkozókat, szervezünk beszélgetéseket.
Társulatunk aktívan vett részt a Független Előadóművészeti Szervezet (FESZ) munkájában, több szekciónak is tagjai vagyunk: színházi, társulati, színházi nevelési szekció.

Együttműködések:

A K. V. Társulat 2012-ben is folyamatosan kereste a együttműködési lehetőségeket hazai és külföldi művészeti szervezetekkel.
A hazai független terület képviselőivel szoros kapcsolatot építettünk ki; már harmadik éve dolgozunk együtt a Kortárs Drámafesztivállal.
2010 szeptembere óta tart az együttműködés a FÜGÉ-vel, ami idén a Gardénia, és a Fellebbezés c. darabunkat érintette.
2012-es színházi nevelési programunk együttműködő partnere a Kossuth Klub és 17 oktatási intézmény.
2012-ben elkezdődött a kapcsolatfelvétel külföldi partnerintézményekkel; elsőként a tordai Ratiu Centrum a Demokráciért - Centrul Ratiu pentru Democratie (CRD)-vel működtünk együtt.

A K. V. Társulat gazdálkodása, mutatói 2012-ben:

2009 óta non profit közhasznú kft-ént működünk, közhasznúsági jelentéseinket honlapunkon tesszük közzé. 2012-ben átlátható, kiszámítható, stabil gazdasági tevékenységet folytattunk. Költségvetésünkben tartalékot tudtunk képezni, amellyel az évkezdés nehézségeit hidaltuk át. Évadtervünk megvalósításához megragadtunk minden hazai és nemzetközi pályázati lehetőséget, megpróbáltunk az állami pályázati rendszertől független szponzori támogatásokat szerezni, előadásainkat forgalmazni. Önálló PR és marketing tervet dolgoztunk ki az egyes produkciókhoz és nagy hangsúlyt fektettünk a forgalmazásra. 2012-es bevételünk jelentős részét teszi ki a forgalmazásból származó bevétel. Kerestük az alternatív marketing lehetőségeit; tematikus csomagokat dolgoztunk ki az egyes nézői csoportok megcélzásához; nőnapi és anyák napi színházi csomag közönségtalálkozóval, ajándékkal (Gardénia), ifjúsági csomag speciális kedvezményekkel, feldolgozó beszélgetéssel, foglalkozásokkal (Gardénia, Bagoly)
PR munkánk állandó együttműködő partnere a FÜGE.
A hatékonyabb működtetés érdekében adminisztrációs és szervezői munkakörben dolgozó munkatársaink feladatköreit átcsoportosítottuk. A szervezői munkában nagy számban alkalmaztunk önkénteseket.

2012-es előadásszám: 51

2012-es nézőszám: 2368.

2012-ben társulatunk 7 állandó taggal működött: Bartsch Kata (színész) Juhász Kristóf (író-színész) Huszár Mona (fotós) Fazekas Anna (produkciós asszisztens) Kovács Andrea (sajtó-PR.) Száger Zsuzsanna (színész – rendező - társulatvezető) és Urbanovits Krisztina (színész – rendező - társulatvezető)



A K.V. Társulat szakmai és működési terve: 2013 január-2014 február
Szakmai terv, az évad művészi koncepciója


A K.V. Társulat 2007 óta dolgozik folyamatosan; alapítók és művészeti vezetők: Száger Zsuzsanna és Urbanovits Krisztina. Az eltelt időszak tudatos arculatépítésének köszönhetően alakult ki a társulat önálló profilja. A fő jellemzők: a női látás és gondolkodásmód meghatározó szerepe a téma és darabválasztásokban, kizárólag kortárs, főként saját szövegeken alapuló előadások, sokrétű tevékenység és rugalmasság.
Előadásainkkal célzott közönségréteget szólítunk meg: életkort tekintve a gyerekközönségtől kezdve, a tizenéveseken át egészen a felnőtt nézőkig.
Repertoárunk sokszínű: 2013-ban színházi bemutatóink mellett Színházi nevelési program - melynek része az Ifjúsági és a Gyerek program - Performansz sorozat, workshopok és tréningek alkotják a műsortervet. Az egyes évadok programjai egymásra épülnek, kapcsolódnak egymáshoz, folytonosságot biztosítanak.


1. Bemutatók:
12 hét – a K. V. Társulat ifjúsági bemutatója
Helyszín a Jurányi Produkciós és Közösségi Inkubátorház. Időpont: 2013. március 25
A K. V. Társulat egy intenzív műhelymunka eredményét állítja színpadra. A workshop vezetője Novák Eszter rendező. Résztvevők a K. V. Társulat tagjai, a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakiskola tanulói (30 diák) és Kárpáti Péter Íróiskolájának növendékei.
Előadás témája: a kamaszkori teherbeesés és annak következményei. 12 hét áll tizenéves hőseink rendelkezésére. Ennyi idő alatt kell meghozniuk egy döntést, amely ilyen vagy olyan irányban, de befolyásolja majd további sorsukat. A kérdés: megtartják a magzatot vagy az abortuszt választják? Előadásunk nem csak a kamaszlányt, hanem az őt teherbe ejtő kamasz fiút is végig kíséri a döntésig vezető úton.
Kamaszhőseink középiskolások. Egyetlen meggondolatlan pillanat sodorja őket olyan élethelyzetbe, amelyben felnőttként kell viselkedniük. Pedig még ők is gyerekek. Kétségbeesetten bolyonganak a felnőtt társadalom képviselői - a szülők, az iskola, a nőgyógyász, a pszichológus, az egyház, a terhességi tanácsadó - között, segítséget, menedéket keresve. A felnőttek pedig szintén kétségbeesetten próbálják irányítani, terelni őket.
A 12 hét olyan krízishelyzetet mutat be, amelynek nem lehetséges megnyugtató megoldása. Előadásunknak nem célja, hogy állást foglaljon vagy válaszokat adjon. Kérdéseket szeretnénk felvetni; tabuk nélkül, nyíltan és őszintén szeretnénk beszélni a kamaszkori szexualitásról és annak minden lehetséges következményeiről azokkal a nézőkkel, akiket ez leginkább érint.
A 12 hét célközönsége elsősorban a középiskolás korosztály (14-18 éves korig), de reményeink szerint a téma a szülőket, tanárokat is megszólítja.
Írók: Létay Dóra, Barna Zsuzsa, Tóth Réka, Kautzky Máté
Szereplők: A Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola tanulói (osztályvezető tanár: Naszlady Éva), Chován Gábor, Száger Zsuzsa, Urbanovits Krisztina
Rendező: Novák Eszter

Az előadás továbbjátszási terve:

- Thália Színház Arizona stúdiója az előadást a már megkezdett szakmai együttműködés folytatásaként 2013/14-es évadban havi rendszerességgel műsorra tűzi.

- Két előadást játszunk 2013-ban Pécsen, az Apollo Kulturális Egyesület felkérésére.

- Az Összpróba Alapítvány felkérésére 12 előadást játszunk a Dél- dunántúli régióban.

- Színházi nevelési programunk keretén belül előadjuk a Vakok Iskolája, a Vörösmarty

Mihály Gimnázium, a Zöld Kakas Líceum és a zánkai Egry József Szakközépiskola diákjainak.
Tervezett előadás szám 2014 február 28-ig: 24

Zöldi Gergely - Rába Roland: Dermedési pont
A bemutatót a Jurányi Produkciós és Közösségi Inkubátorházzal koprodukcióban valósítjuk meg.
Helyszín: Jurányi
Tervezett bemutató: 2013. november 23.
Rendező: Rába Roland

Új darabunk eddigi törekvéseinkhez hűen, most is fontos, aktuális hazai témát dolgoz fel kortárs nyelven, innovatív dramaturgiai és szcenikai eszközökkel.
A személyes és kulturális identitás kérdését vizsgáljuk meg különféle női sorsok és életutak bemutatásán keresztül. Milyen erősek, és mélyek azok a gyökerek, amelyek egy adott kultúrához kapcsolnak minket és mi történik, ha ezeket eltépjük és új gyökereket próbálunk ereszteni. Színdarabunk olyan nőket mutat be, akiknek életútját meghatározza a hazájától, gyökereitől való elszakadás kérdése. Hősnőink között van már hosszú évek óta Magyarországon élő külföldi nő, és egy külföldre költözést fontolgató magyar testvérpár is. A különböző életutak egy adott ponton összekapcsolódnak, a kérdés: hogyan hat ez a találkozás a szereplők további sorsára, befolyásolja-e az elmenni készülő testvérpár döntését?
Szinopszis: A történetünk Budapesten játszódik. 3 nő sorsa egy főzőtanfolyamon kapcsolódik egybe. Berta a pesti családanya elvesztette az állását; hogy ne hagyja el magát, pénzt keressen és időt nyerjen gondolkodni a jövőjéről, heti rendszerességgel főzőtanfolyamot tart a lakásán. Hősnőink (magyar, svéd, bosnyák) főznek, beszélgetnek, esznek. Az előadásban a különböző nemzetek jellegzetes ételeinek ízében-gőzében a kultúrák életszerű, hétköznapi vonatkozású dolgai tárulnak elénk, ahogy haladunk a történettel: ízlés, temperamentum, szexualitás, hagyományok, trendek, szokások. Mindez átszövi a 3 nő életét, mindennapjait, vágyait, a férfihoz, családhoz való viszonyát.
Az előadás célközönsége elsősorban az ifjúsági korosztály (16-26 éves korig). Bemutatónk legfőbb célja, hogy közösen újra gondoljunk, és újra tartalommal töltsünk meg olyan fogalmakat, mint haza, gyökerek, szülőföld, otthontól való elszakadás. Úgy érezzük előadásunk témája hiánypótló.

Szereplők: Bartsch Kata, Száger Zsuzsa, Urbanovits Krisztina

Író: Zöldi Gergely-Rába Roland
Dramaturg: Zöldi Gergely
Díszlet- jelmez: Daróczi Sándor
Koreográfus: Simányi Zsuzsa
Produkciós asszisztens: Lippai Krisztina
Produkciós menedzser: Kulcsár Viktória

Rendező: Rába Roland
Az előadás továbbjátszási terve:

- Az előadást havi rendszerességgel játsszuk a Jurányiban.

Tervezett előadásszám 2014. február 28-ig: 8

Lázár Ervin - Juhász Kristóf: A zöld lific

Az előadást a Hátsó Kapu-ban mutatjuk be, a tervezett „K. V. napok” programsorozat keretében.
Tervezett időpont: 2013 szeptember.

Lázár Ervin meséje alapján, Juhász Kristóf – társulatunk író-színész tagja- átiratából készült bábelőadás a Kőhegyi Bábszínház támogatásával jön létre. Az élőzenével kísért előadás célközönsége a 3-8 éves korosztály A darab a gyerekkori félelmekkel, rémálmokkal és azok feloldásával, feldolgozásával foglalkozik.
Az előadáshoz kapcsolódó foglalkozás keretében a gyerekek az alkotókkal együtt újra hasznosított hulladékból készítik el az előadásban látott „kedves rémeket”.
Szereplők: Lajkó Bence, Juhász Kristóf,

Az előadás továbbjátszás terve:

- az előadást játsszuk Szentendrén a Kőhegy Házban.

- az előadást 2 alkalommal visszük Nagyalásonyi Általános Iskolába és Óvodába.
Tervezett előadásszám 2014. február 28-ig: 4

2. A társulat társadalmi szerepvállalása 2013/14-ben - Színházi nevelési program – Ifjúsági és Gyerek Program. Program hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő csoportoknak.

A K. V. Társulat tevékenységének meghatározó része a színházi nevelés. 2009-ben egy olyan komplex programot dolgozott ki, amely korosztály szerint két nagy csoportot céloz meg; az ifjúsági program középiskolás diákoknak szól, a Fellebbezés (2009), és a Gardénia (2011) c. előadásunk köré épül, de folyamatosan vonunk be új bemutatókat, így 2013-ban a 12 hét c. ifjúsági előadást.
Gyerekprogramunk, mely óvodásoknak (5 éves kortól) és alsó tagozatos általános iskolásoknak (10 éves korig) szól, Kitin Klán c. környezetvédelmi, interaktív meseelőadásunk, Zöld Lific című új báb bemutatónk és a hozzá kapcsolódó drámafoglalkozások köré épül.

Színházi nevelési programunk társadalmilag elzárt, hátrányos helyzetű csoportokhoz, illetve fogyatékkal élőkhöz is eljut. A csoportok sajátos igényeit figyelembe véve hozunk létre számukra célzott, speciális projekteket. Előadásainknak pedig elkészítjük a speciális igényekhez adaptált változatát. Színházi nevelési programunkat számos önkéntes - drámapedagógus, fejlesztő pedagógus, programszervező – bevonásával valósítjuk meg.
Az Ifjúsági Program

A program 3 lépcsős rendszerben vonja be a diákokat a színházcsinálás folyamatába; része maga az előadás illetve az azt előkészítő és feldolgozó foglakozások.
2013-ban már 3 előadás; a Fellebbezés, a Gardénia, és a 12 hét című új bemutatónk is része lesz ifjúsági programunknak, melynek keretében fővárosi és vidéki középiskolákba juttatjuk el az előadást és a hozzá kapcsolódó drámafoglalkozásokat. Az iskolák egy részével - Vakok Iskolája, a Zöld Kakas Mentálhigiénés Líceum, Vörösmarty Gimnázium, székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium - már több éve működünk együtt eredményesen, de folyamatosan bővítjük partnerintézményeink sorát. Nagyon fontos eredménynek tartjuk, hogy szinte minden intézmény, ahol eddig jártunk folytatni a kívánja a velünk való közös munkát.
2013 január 1 és 2014 február 28 között ifjúsági előadásaink 19 intézményben láthatók: székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium, zánkai Egry József Szakközépiskola, a budapesti Vakok iskolája, Zöld Kakas Líceum, Vörösmarty Gimnázium, Katona József Szakközépiskola, győri Vaskakas Bábszínház, Dél-Dunántúli Régió intézményei (12 intézmény)

Az ifjúsági program kiemelt feladata a beilleszkedési és magatartási problémákkal küzdő diákok (Zöld Kakas Líceum) szociális kompetenciáinak, kooperativitásának és kommunikációs készségeinek fejlesztése, illetve a fogyatékkal élő fiatalok - Vakok Iskolája – társadalmi integrációjának támogatása és segítése. 12 hét c. új ifjúsági előadásunkhoz kapcsolódó feldolgozó foglalkozások megvalósításában Szentesi Diána, a Vörös Kereszt kortárs felvilágosító munkatársa, mint önkéntes működik közre.
Ifjúsági előadásaink az iskolai helyszínek mellett színházi meghívásokat is kaptak.

Az ifjúsági előadások továbbjátszási terve:
Fellebbezés
- 2013 őszétől az előadásnak a Jurányi Inkubátorház ad otthont.

- 2013 májusában 2 alkalommal játsszuk a győri Vaskakas Bábszínházban

- 2013/14-es évadban a pécsi Apollo Kulturális Egyesület 2 alkalommal tűzi műsorra az előadást.

Gardénia
- 2013-ban Gardénia c. ifjúsági előadásunk a győri Vaskakas Bábszínházban látható

- A 2013/14-es évadban a pécsi Apollo Kulturális Egyesület 2 alkalommal tűzi műsorra az előadást.

12 hét
- A 2013/14-es évadban a pécsi Apollo Kulturális Egyesület 2 alkalommal tűzi műsorra az előadást.

- A 2013/14-es évadban az előadást műsorra tűzi a Thália Színház.

2013 január 1 és 2014 február 28 között az ifjúsági előadások tervezett száma: 47

Drámafoglalkozás: 51

A Gyerekprogram
2013-ban 2 alkalommal visszük el új báb előadásunkat Lázár Ervin: Zöld Lific c. meséjéből készült átiratot, és a hozzá kapcsolódó foglalkozásokat Nagyalásony és térségének iskolájába és óvodáiba. A program eljuttatása ebbe a társadalmilag elzárt, és hátrányos helyzetű térségbe hiánypótló; az intézményekkel hosszú távú együttműködést alakítottunk ki, mely folyamatosan biztosítja az óvodás és iskolás gyermekek művészeti-, anyanyelvi-, szociális kompetenciájának fejlesztését, mely a mélyszegénységben, és ingerszegény környezetben élő gyermekek esetében kiemelten fontos feladat. Az együttműködés keretében 2017-ig tartunk minden félévben Nagyalásonyban drámafoglalkozásokat. A drámafoglalkozások hely specifikusan, pedagógusok, drámapedagógusok illetve fejlesztő pedagógusok bevonásával történnek.

A gyerekprogram kiemelt részei a speciálisan fogyatékkal élő gyerekek számára kidolgozott drámafoglalkozások, melyeket a Vakok iskolájában valósítunk meg.
A Vakok Iskolájában a – kicsiknek és felsőbb évfolyamosoknak egyaránt – tartott speciális foglalkozások olyan eredményesnek és sikeresnek bizonyultak, hogy 2013 szeptemberétől a K.V. Társulat még szorosabb együttműködésbe kezd a Vakok Iskolájával, bevonva a Bajza Utcai Általános Iskolát is.
A program keretén belül a K.V. Társulat rendszeresen tart közös, speciális drámaórákat a tanév folyamán a két intézmény diákjai számára, melynek elsődleges célja a vak diákok integrálása, a látó diákok szociális kompetenciáinak fejlesztése, közös tapasztalatszerzés a színház eszközeivel. Egymás világának megismerése. A program a Vakok Iskolájában illetve a Bajza utcai Általános Iskolában valósul meg, az intézmények vezetői, tanárai és a társulat által közösen kidolgozott szakmai terv alapján.

Az gyerek előadások színházi továbbjátszás terve:

- A Kitin Klán c. gyerekelőadást 2013/14-ben a Jurányi Inkubátorházban játsszuk tovább. - - A Zöld Lific c. meseelőadást Szentendrén a Kőhegy Házban és a Nagyalásonyi Általános Iskolába és Óvodába játsszuk.

2013 január 1 és 2014 február 28 között az gyerek előadások tervezett száma: 9

Drámafoglalkozások száma: 27

3. Performansz sorozat

A K. V. Társulat egyes évadjai közötti folytonosságot a minden évben új részekkel jelentkező Ünnepeink c. performansz sorozatunk is biztosítja. A performansz műfaji sajátosságaival, szabadságával élve innovatív, kortárs szövegen alapuló, kísérleti előadásokat hozunk létre.

Célunk minél gyakrabban helyzetjelentést adni mindarról, ami körülöttünk zajlik 2013-ban, Magyarországon. Az egyes előadások egy bizonyos részletét, vagy motívumát a következő előadás bontja ki, így a sorozat elemei egymásra épülnek és egy egységes láncolatot alkotnak A performansz műfaji sajátosságai lehetőséget adnak számunkra, hogy a színházi kifejezési formák határait feszegető, különböző művészeti ágak eszközeit szabadon felhasználó, kísérleti előadásokat hozzunk létre.
Sorozatunk új része Vallás szintetizátor a különböző vallásokat, vallási nézeteket, a modernkori hitet teszi vizsgálat tárgyává a performansz eszközeivel élve.

Tervezett bemutató: 2013. szeptember.

Helyszín: Hátsó Kapu Kulturális Befogadó hely - K.V. napok keretében
Tervezett szereplők: Bartsch Kata, Juhász Kristóf, Dióssi Gábor, Stefanovics Angéla, Urbanovits Krisztina, Száger Zsuzsa, Tamási Zoltán


4. 2013-ban repertoáron:

A 2013-as repertoár továbbra is sokszínű és széles közönségréteget szólít meg. A korábbi bemutatók közül továbbra is repertoáron marad:

- Kitin Klán című interaktív, környezetvédelemmel foglalkozó élőzenés mesejáték, amit havi rendszerességgel játszunk a Jurányi Inkubátorházban , iskolákban és óvodákban.

- Fellebbezés c. ifjúsági darabunk (téma: szülők és lázadó kamaszok viszonya) színházi nevelési programunk részeként tantermi előadásként látható. Emellett 2013 őszétől befogadja a Jurányi Inkubátorház és meghívást kapott a pécsi Apolló Kulturális Egyesülettől.

- Gardénia c. bemutatónkat (téma: anyai alkoholizmus, anya lány viszony) 2013-ban havi rendszerességgel játsszuk a Spinozában, és meghívást kapott a pécsi Apolló Kulturális Egyesülettől. Emellett illetve tantermi előadásként is látható, középiskolákban.

- Bagoly c. előadásunkat (téma: családon belüli erőszak) havi rendszerességgel játsszuk a Fogasházban.

Performansz sorozatunk részeként pedig továbbjátsszuk a Gombagyökér c. háztartási bábjátékot felnőtteknek.

Új bemutatóinkkal –12 hét, Dermedési pont, Zöld Lific, Vallás szintetizátor – együtt tehát 9 különböző produkció, lesz az évad műsorrendjében.

5. Meghívások, vendégjátékok, külföldi partnerkapcsolatok:

A 2012-es év egyik legfontosabb kezdeményezése egy hosszú távú kapcsolatrendszer kiépítése határon túli magyar térségek kulturális intézményeivel, és külföldi partnerintézményekkel és színházakkal. Ennek eredményeképp folytatódik a 2012-ben kezdett együttműködés a tordai Ratiu Alapítvánnyal, melynek meghívására 3 napos gyerekszínházi workshopot tervezünk az Alapítvány székhelyén. (a programról bővebben a 6. pont - szakmai aktivitás alatt)

2013/14-ben bővül a külföldi partnerintézmények sora; a Helsinki Balassi Intézet meghívására Gardénia c. előadásunk többnapos finnországi turnén vesz részt, melynek során 3 ízben játsszuk az előadást.
Gardénia c. előadásunk meghívást kapott a győri Vaskakas Színházba ahol az együttműködés folytatásaként 2013-ban még 2 alkalommal játsszuk.

A pécsi Apolló Egyesület 2 előadásra hívta meg a Gardéniát.

Fellebbezés c. előadásunk 1 alkalommal vendégszerepel Győrben a Vaskakas színházban és 2 alkalommal Pécsen az Apollo Egyesület felkérésére.

12 hét c új bemutatónk 2 előadásra kapott felkérést a pécsi Apollo Egyesülettől.

A Hátsó Kapu Kulturális Befogadó tér felkérésére K.V. Napok címen 3 napos programsorozatot (előadások, foglalkozások, performansz) tartunk május 22-24 között.

6. Szakmai aktivitás: workshopok –tréningek, utánpótlás nevelés, dokumentáció, szakmai szervezetek

A K. V. Társulat tevékenységében 2013-ban is fontos szerepet játszik a tagok képzésének szakmai fejlődésének elősegítése.

2013 márciusától  intenzív műhelymunka kezdődött a Nemes Nagy Ágnes Szakközépiskola diákjaival, Novák Eszter rendező irányításával a 12 hét c. bemutatóhoz.

2013 április 10-május 20-ig előkészítő workshopot tartunk a Jurányiban a Dermedési pont c. új bemutatónkhoz, Rába Roland rendező és Simányi Zsuzsa koreográfus vezetésével.

Urbanovits Krisztina társulat vezető a Grundtvig program keretében, a K. V. Társulat ösztöndíjasaként részt vett a Ljubjanában megrendezett Herstory of a bra and a knife c. nemzetközi workshopon február 28 és március 8-ig között. A kurzus témája: erőszak áldozatául esett női sorsok bemutatása.
Fontosnak tartjuk, hogy a workshop innovatív művészi tapasztalatait beépítjük Dermedési pont c. munkánkba.

2013 őszén a „Gyerekekkel a környezetvédelemért” projektünk keretében a tordai Ratiu Alapítvány a Demokráciáért alapítvány részvételével 3 napos gyerekszínházi workshopot tervezünk. A program része a Kitin klán c. környezetvédelemmel foglalkozó gyerekelőadás, az RCD erre az alkalomra készülő gyerek színházi előadása, közös foglalkozások, bábkészítés a K.V. Társulat és Cornel Miron rendező vezetésével és közreműködésével. Helyszín: Jurányi Inkubátorház.

2013/14-es évadban a budapesti folytatásaként a K.V.Társulat Tordán tart 3 napos workshopot, aminek a Ratiu Alapítvány a Demokráciáért központ ad otthont.

Társulatunk számára meghatározó a szakmai tudás átadása, az utánpótlás nevelés, tehetséggondozás kérdése. A színházi nevelési programunk keretében a Vörösmarty Gimnáziumban tanulóinak színész-képzésében veszünk részt; színészmesterség-órákon előre kidolgozott tanmenet alapján adjuk át szakmai tapasztalatainkat a diákoknak.

Társulatunk nagy gondot fordít tevékenységének dokumentációjára: Előadásainkat reklámozó spotokat, plakátokat, fotókat készítünk, szóróanyagokat nyomtatunk, illetve archiváltuk az előadásokat. Honlapunk, http://kavetarsulat.blogspot.com, amely 2009 óta folyamatosan működik, naprakész információkat nyújt a társulat szakmai programjairól, eseményeiről és a nyilvánosság számára hozzáférhetően dokumentálja a társulat tevékenységét.
A K. V. Társulat ugyancsak aktívan van jelen a facebookon, programjainkról a közösségi oldalon is hírt adunk. Ajánlóspotjaink megtekinthetők a Youtubon. Előadásainkról a legfontosabb nyomtatott és online felületeken jelennek meg kritikák.
Előadásaink után rendszeres tartunk közönségtalálkozókat, szervezünk kerekasztal beszélgetéseket.

Társulatunk aktívan vett részt a Független Előadóművészeti Szervezet (FESZ) munkájában, több szekciónak is tagjai vagyunk: színházi, társulati, színházi nevelési szekció.

7. Együttműködések:

A K. V. Társulat 2013-ban is folyamatosan keresi az együttműködési lehetőségeket hazai és külföldi művészeti szervezetekkel.
Folytatjuk az együttműködést határon túli partnerünkkel, a tordai Ratiu Alapítvánnal. A 2012-es Gardénia vendégjáték sorozat után, most közös workshopot tervezünk, Budapesten és Tordán.

Urbanovits Krisztina társulat vezető a Grundtvig program keretében a ljubjanai Mesto Zensk által szervezett nemzetközi workshopon vett részt; ahol társulat együttműködési kapcsolatait is bővítette.

A K. V. Társulat 2013-ban is folyamatosan keresi a független szférán belüli együttműködési lehetőségeket; már harmadik éve dolgozunk együtt a Kortárs Drámafesztivállal.

2010 szeptembere óta tart az együttműködés a FÜGÉ-vel, ami idén a Gardénia, a Fellebbezés, a Kitin Klánc. darabjainkat és a 12 hét c. ifjúsági bemutatónkat, illetve a Dermedési pont c. új, koprodukcióban készülő bemutatónkat érinti.

A FÜGE tantermi projektjének nyerteseként Fellebbezés c. előadásunkat 20 alkalommal adtuk és adjuk elő vidéki és fővárosi középiskolákban. 2013 őszétől a Jurányiban játsszuk tovább.

Elindítottunk az együttműködést a pécsi Apollo Egyesülettel , és a budapesti Összpróba Alapítvánnyal melynek keretében összesen 4 ifjúsági, illetve gyerekelőadást fogunk játszani összesen 20 alakalommal.

Növeljük színházi nevelési programunk vidéki partnerintézményeinek számát. A program keretében 23 szervezettel, intézménnyel működünk együtt.

8.  A K. V. Társulat működési terve 2013-ra:
Társulatunk folyamatos, hosszú távú művészeti program alapján dolgozik, amit a társulat vezetői Száger Zsuzsa és Urbanovits Krisztina határoznak meg. 2013-as művészi elképzeléseinkben szisztematikus építkezés érvényesül, nagy hangsúlyt fektetünk a már elindított programok folytonosságának megőrzésére, fejlesztésére.
A K. V. Társulat arculatát alapvetően határozza meg, hogy színésznők vagyunk; a női látás és gondolkodásmód – a nőket érintő problémák színrevitele, női tabu témák feltárása - témaválasztásainkban és előadásainkban is kulcsszerepet kap 2013-ban is.
Továbbra is általunk írt, vagy felkért írókkal együttműködésben létrejött kortárs, magyar szövegeket állítunk színpadra.
A társulat repertoárjának folyamatos bővülése, előadásszámok növekedése, vendégjátékaink, elengedhetetlenné teszik, hogy 2013-ban még két állandó munkatársat alkalmazzunk külföldi kapcsolatokért felelős PR és szervezési munkakörben.

Állandó tagjainkat keretszerződés köti a társulathoz, művészeink folyamatosan dolgoznak előadásainkban az évad során, számlás kifizetéssel.

2009 óta non profit közhasznú kft-ént működünk, közhasznúsági jelentéseinket honlapunkon tesszük közzé. 2013-ban átlátható, kiszámítható, stabil gazdasági tevékenységet folytatunk. Évadtervünk megvalósításához megragadtunk minden hazai és nemzetközi pályázati lehetőséget, megpróbáltunk az állami pályázati rendszertől független szponzori támogatásokat szerezni, előadásainkat forgalmazni. Önálló PR és marketing tervet dolgozunk ki az egyes produkciókhoz és nagy hangsúlyt fektettünk a forgalmazásra. Emelni kívánjuk a nettó jegyár bevételt. Keressük az alternatív marketing lehetőségeit; tematikus csomagokat dolgozunk ki az egyes nézői csoportok megcélzásához; ifjúsági csomag speciális kedvezményekkel, feldolgozó beszélgetéssel, foglalkozásokkal (Gardénia, Bagoly)

2013-ban is nagy számban foglakoztatunk önkénteseket.

2013-ben társulatunk 8 állandó taggal működik: Bartsch Kata (színész) Juhász Kristóf (szövegíró-színész) Lippai Krisztina (produkciós asszisztens) Kovács Andrea (művészeti titkár) Szentesi Diána (sajtó-PR) Huszár Mona (fotós) Száger Zsuzsanna (színész – rendező - társulatvezető) és Urbanovits Krisztina (színész – rendező - társulatvezető)

2013 január 1 és 2014 február 28 között jelentős emelkedést tervezünk mind az előadás mind a nézőszám tekintetében.

Tervezett előadásszám 2013 január 1 és 2014 február 28 között: 80

Tervezett nézőszám: 4139



2013. május 30., csütörtök

A K. V. Társulat 2012-es Közhasznúsági jelentése

A Kacsacsőrű Művészeti Nonprofit Kft. - (K. V. Társulat)


            Közhasznúsági jelentése 2012-es évről



Közhasznúsági jelentés 2012

Kacsacsőrű Művészeti Nonprofit Kft.

Székhely: 1147 Budapest, Lőcsei u. 76/B., I/7

Adószám 14677414-1-42

Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság

Cégjegyzékszám: 01-09-914787

A Kacsacsőrű Művészeti Nonprofit Kft bejegyzésének kelte 2009.02.26

A Kacsacsőrű Művészeti Nonprofit Kft. a 2009.07.20-i Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság által hozott határozat értelmében: közhasznú. Közhasznúsági fokozata: közhasznú.

A Kacsacsacsőrű Művészeti Nonprofit Kft. bejegyzését a Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság a következő számon tarja nyílván 01-09-914787.

A jogerős bírósági határozat kelte: 2009.07.20

Ügyvezetők : Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina

A Kacsacsörű Művészeti Nonprofit Kft. a rá vonatkozó törvények és jogszabályok betartásával végzi tevékenységét. A Kft. taggyűlése 2012. május 31.-én fogadta el a Kft. 2012. évi beszámolóját és mérlegét.

Forduló nap: 2012 december 31

Beszámolási időszak 2012.01.01– 2012.12.31

Tartalom jegyzék:

1. Egyszerűsített éves beszámoló mérlege

2. A költségvetési támogatás felhasználása. A központi költségvetési szervtől, az elkülönített állami pénzalaptól, helyi önkormányzattól kapott támogatások mértéke.

3. A cél szerinti juttatások kimutatása

4. A közhasznú szervezet vezető tisztségviselőinek nyújtott juttatások

5. A 2012-es évi közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló

6. Köszönetnyilvánítás






2. A költségvetési támogatás felhasználása.


A központi költségvetési szervtől, az elkülönített állami pénzalaptól, helyi önkormányzattól kapott támogatások mértéke.

Tárgyévi kimutatás:

- NKA 12 Hét produkciós támogatás 600 000Ft

2012-ben az összeget megkaptuk, a tárgy évben ebből felhasznált 0 Ft. Felhasználás,elszámolás 2013-ban.

- EMMI 2012-es működési támogatás 2 800 000 Ft

1.részlet 1 777 70 Ft -ot 2012-ben kaptuk meg, 2012-es teljesítésekkel, költségekkel számoltuk el 2013 március 15.-ig.

2 részlet 1 022 300 Ft -ot 2013-ban kaptuk meg, 2012-es teljesítésekkel, költségekkel számoltuk el, 2013 május 31-ig.

2012-ben megítélt támogatások még:

EMMI Mobilitás pályázat 1 000 000Ft

EMMI 12 Hét támogatás 800 000 Ft

Ezeket az összegeket 2013-ban kaptuk meg, felhasználásuk a tárgy évben 0 Ft elszámolásuk nem érinti a tárgy évet.

2012-es további támogatások:

- Aki Van alapítvány 150.000 Ft

- FÜGE (Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület)

Tantermi projekt I. szakasz utolsó részlet 573.000 Ft

Tantermi projekt II. szakasz első részlet 375.000Ft

3. A cél szerinti juttatások kimutatása

A Kacsacsőrű Művészeti Nonprofit Kft a tárgyévben cél szerinti juttatást – díjakat, adományt nem adott.

4. A közhasznú szervezet vezető tisztségviselőinek nyújtott juttatások

Vezető tisztségviselők (Száger Zsuzsa, Urbanovits Krisztina) részére a tárgyévben nyújtott juttatások :

- 2012-ben kifizetett megbízási díjak összesen 1 200 000 Ft

5. A 2012-es évi közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló

- A közhasznú tevékenységhez kapcsolódó működési költségek az általános szabályok szerint kerültek elszámolásra.

- A szervezet a létesítő okiratában meghatározott közhasznú tevékenységét a tárgyévben közhasznú céljának megfelelően látta el.

A K.V. Társulat a 2012-ben a következőket valósította meg:

Előadásaink széles közönségrétegeket szólítottak meg; a gyerek korosztálytól kezdve, tizenéveseken át egészen a felnőttekig.

2012 új bemutatója kortárs, magyar darab volt; Tamási Zoltán A Bagoly c. művét állítottuk színpadra, melyet a K.V. társulat felkérésére, a társulat számára írt. Bemutató: 2012 november 29. Helyszín: Fogasház. Az előadás a társulat fő törekvését tükrözi: kortárs hangon megszólaltatni kortárs, aktuális problémákat. A téma: a családon belüli lelki erőszak bemutatása.

A társulat társadalmi szerepvállalása 2012-ben - Színházi nevelési program – Ifjúsági és Gyerek Program. Program hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő csoportoknak.2012-ben 2 előadást ( Fellebbezés, Gardénia,) és a hozzájuk kapcsolódó drámafoglalkozásokat juttattuk el fővárosi és vidéki középiskolákba

2012-ben összesen 13 középiskolába vittük el ifjúsági előadásainkat. Ifjúsági programunk fontos eredménye, hogy minden intézmény, ahol eddig jártunk folytatni a kívánja a velünk való közös munkát. A Zöld Kakas Líceumban és a Vörösmarty Gimnáziumban hosszú távú együttműködés keretében 2017-ig tartunk rendszeresen drámafoglalkozásokat.

Az ifjúsági program kiemelt feladata a beilleszkedési és magatartási problémákkal küzdő diákok (Zöld Kakas Líceum) szociális kompetenciáinak, kooperativitásának és kommunikációs készségeinek fejlesztése, illetve a fogyatékkal élő fiatalok ( Vakok Iskolája ) társadalmi integrációjának

A színházi nevelési program eljuttatása Nagyalásony társadalmilag elzárt, és hátrányos helyzetű térségébe hiánypótló. A nagyalásonyi térség intézményeivel hosszú távú együttműködést alakítottunk ki, melynek keretében 2017-ig minden félévben drámafoglalkozásokat tartunk az iskolákban és óvodákban. A színházi nevelés folyamatosan biztosítja az óvodás és iskolás gyermekek művészeti-, anyanyelvi-, szociális kompetenciájának fejlesztését, mely a mélyszegénységben, és ingerszegény környezetben élő gyermekek esetében kiemelten fontos feladat.

A gyerekprogram kiemelt részei a speciálisan fogyatékkal élő gyerekek számára kidolgozott drámafoglalkozások a Vakok Iskolájában, ahol a 2012-es évben havi rendszerességgel tartottunk foglakozásokat az alsó tagozat 3. és 4. osztályos diákjainak és a szakiskolásoknak.

A korábbi bemutatók közül továbbra is repertoáron maradt a Kitin Klán című interaktív, környezetvédelemi mesejáték, Fellebbezés c., szülők és lázadó kamaszok viszonyával foglalkozó, ifjúsági darabunk és Gardénia c., a női alkoholizmus és anya-lány viszony kérdését feldolgozó előadásunk, melyet havi rendszerességgel játszottunk a Thália Színház Új Stúdiójában és vendégjátékként a győri Vaskakas Bábszínházban.

Gardénia c. előadásunk 3 napos erdélyi turnén vett részt 2012 október 28 és 30 között. A tordai Ratiu Centrum a Demokráciért - Centrul Ratiu pentru Democratie (CRD) meghívásának eleget téve 4 alkalommal mutattuk be Gardéniát Erdélyben. Tordán, a Ratiu Centrum székháza adott helyszínt az előadásoknak. Kolozsváron pedig az Ecsetgyár (Fabrica de Pensule) Független Kulturális Központban működő Sala Mica-ban, az első kolozsvári független színházban volt látható a Gardénia.

A közhasznú jogállás megőrzésének feltételei teljesülnek:

- Az éves bevétel meghaladja az egy millió forintot

- A közhasznú tevékenységi ráfordítások elérik az összes ráfordítás felét.

6. Köszönetnyilvánítás

Köszönet minden támogatónknak, és önkéntesnek akik 2012-ben segítették közhasznú tevékenységünket.



Közzététel: 2013 május 31 Kim.gov.hu

- Mérleg

- Kiegészítő melléklet

A Kacsacsőrű Nonprofit Kft. gazdasági könyvelője Török Edina mérlegképes könyvelő.











Május 21 Zánka 12 hét

Május 16 - Fellebbezés Győr

2013. május 4., szombat

Új helyszínen a Bagoly - május 9-én a Hátsó Kapuban

2013 májustól a Bagoly új helyszínen, a Hátsó Kapuban lesz látható. (Budapest VII., Dohány u. 13.)


A Népszabadság ajánlója:
http://nol.hu/lap/tv/20130503-felorlodve

Felőrlődve


CSALÁDI TÉBOLYDA

Egy hétköznapi, félértelmiségi házaspár kilátástalan mindennapjaiés legjobb szülői szándékaik teszik rommá tizenhat éves fiuk létét. Tamási Zoltán A bagoly című darabja a családon belüli lelki erőszakról szól groteszk módon, és igazi keleteurópai abszurdként önmagát is idézőjelbe teszi.

HOMPOLA KRISZTINA
Népszabadság
2013. május 3.
Fotó: Huszár Mona

„Kopeczky Márton vagyok. Tizenhat éves vagyok. Az anyám vérrel foglalkozik. És az apám is. A vér állandó és sokkoló jelenléte otthonunkban megszokott… Az évek múltával szüleim idegrendszerét halmozott fogyatékaim szép lassan felőrölték. Illetve simán felőrölték egymást. Engem pedig itt hagytak, bénán, tök bután, a legnagyobb szarban.”

A társadalmi problémákra érzékeny KV Társulat kérte fel az amúgy kamasz gyerekeket nevelő író-rendezőt a darab megírására, amely nem dokumentarista, nem szociodráma, mégis kor- vagy kórdokumentum. A fiú fizikai ésmentális problémákkal küzd, de csak otthon fogyatékos, ha saját korosztályával van együtt, teljesen normális. Tényleges sérülései valótlanok, az otthona okozza hamis önképét is.
Helykeresésének egyébként is korosztályosan kötelező nehézségeit csak fokozzák egymást szerető, de töredezett kommunikációjuk miatt állandóan veszekedő szülei, és a furcsa magyarországi idegállapot, amely egészségeseknél is hisztérikus kitörésekhez vezet. Kopeczky Márton élete erőszakos eseményhez vezet, ám végül minden idézőjelbe kerül, így visszafelé is megkérdőjelezve mindazt, ami addig a színpadon történt.
A bagoly nagykamaszoknak és szüleiknek szóló egyórás, humorral átszőtt helyzetkép. Magunkon röhöghetünk, ha van még erőnk. A kölyök nyitva hagyott jövője felől sok illúziónk ugyan nem lehet, de a számára majd élhető teljes élet reménye megmarad. A színen többször is megjelenő bagolyról pedig csak azok tudhatnak meg bővebbet, akik megnézik a KV Társulat előadását.


05. 09.
KEZDÉS: 20.00
HELYSZÍN: Hátsó Kapu (Budapest VII., Dohány u. 13.)

CÍM: A bagoly
ÍRÓ RENDEZŐ: Tamási Zoltán

SZEREPLŐK: Keresztény Tamás, Tamási Zoltán, Száger Zsuzsanna, Banovics Vivianne, Urbanovits Krisztina.

JEGYÁR: 2000 Ft